Turmalinos infraszauna

Image link

Turmalinos infraszauna

Image link

Az infra szaunázás célja a Craft Beer Spa-ban, hogy a bőr pórusait megnyissa és ezzel elősegítse, a komlóból, malátából és gyógynövényekből álló sörfürdőkeverék minden jótékony összetevőjének a bőrbe való bejutását.

A turmalinos infraszauna - a hagyományos infraszaunák jótékony hatása mellett - segít szervezetünk elsavasodásának megelőzésében, ezáltal antioxidáns hatású.

Jótékony hatások

Image link

Az infravörös hő belülről aktiválja az izzadási folyamatot, javítja közérzeted azáltal, hogy méregtelenítésre, verejtékezésre és feszült izmok enyhítésére ösztönzi a szervezetet.

Az infraszaunának számos előnye van. mely előnyök a turmalin kövek által még fokozottabban érvényesülnek.

Image link

Fogyás

Egy átlagos kondícióban lévő személy 30 perc szaunázás során 300-600 kalóriát is eléget. Ez azt jelenti, hogy súlyt is veszít, nem csak vizet. A hagyományos szaunákkal összehasonlítva akár háromszáz százalékkal is hatásosabbá teheti.

Erősíti az immunrendszert

Az infraszauna mély stimuláló hatása által emelkedik a test hőmérséklete, mesterséges láz alakul ki. Miközben a test elkezd a láz ellen védekezni, természetes módon erősödik az immunrendszer.

Javítja a vérkeringést

Mialatt a verejtékezés fokozódik, hogy lehűtse a testet, a szíved erősebben dolgozik, mialatt a vérkeringése megélénkül. Ezzel ugyanazt a hatást éri el, mint a folyamatos sporttevékenységgel.

Cellulit megszüntetése

Mivel az infraszauna infravörös sugarai mélyen a bőr alá hatolnak, a narancsbőr ily módon történő kezelése sokkal eredményesebb, mint a hagyományos módszerek.

Fogyás

Egy átlagos kondícióban lévő személy 30 perc szaunázás során 300-600 kalóriát is eléget. Ez azt jelenti, hogy súlyt is veszít, nem csak vizet. A hagyományos szaunákkal összehasonlítva akár háromszáz százalékkal is hatásosabbá teheti.

Öregedésgátló

Az infravörös sugarak segíthetnek a pattanások és a ráncok elleni feszes bőr tisztításában is, megőrizve a test érzetét, valamint ragyogó, könnyű és sima megjelenését.

Craft Beer Spa Ajándékutalványok

Lepd meg szeretteidet, barátaidat egy igazán egyedi ajándékkal.

Image link

Foglald le most saját sörterápiádat!

GY.I.K

A Turmalin az élet kristályának is szokták nevezni, amely a negatív töltésű ionok természetes
forrásául szolgál, az infravörös sugárzásban. Mint szűrő, képes a természetes vízből gyenge
lúgos vizet készíteni, csökkenti a víz csomósodását (ez történik, ha a vizet tároljuk) és
fertőtlenítő, szagtalanító hatású. Az ily módon kezelt víz hidratálja és feszesebbé teszi a bőrt.
Turmalin azonnali és erőteljes hatással van a felületaktív anyagra (selymesebbé teszi a vizet)
101%-os növekedéssel.

Összegzésségében, a turmalin és az infravörös sugárzás a legegészségesebb és
legnyereségesebb, segít energetizálni a fizikai és szellemi állapotot és az infravörös sugárzás
összes jótékony hatását felerősíti.

A hagyományos társával szemben az egyik legnagyobb különbség az infra kabinok
hőmérsékletében van: míg a finn szaunában a 100 C°-ot is megközelíti (néha meg is haladja)
a meleg, addig az infrakabinban 40-60C° fölé ritkán megy a hőmérséklet. A Craft Beer Spa-
ban alap esetben 50C°-os az infraszauna hőmérséklete.

15 – 35 percet javasolt az infraszaunában tölteni. A Craft Beer Spa-ban a sörterápia első
fázisa 15 perc infraszaunázással kezdődik. Az elvesztett nedvesség pótlására, ásványi
anyagokkal dúsított vizet biztosítunk, és természetesen craft söröket csapról.

A Craft Beer Spa-ban egyszerre 3 főnek tudjuk biztosítani az infraszaunázás élményét.

Természetesen igen. A Sör Terápia megkezdése előtt, recepciós kollégánk minden kedves
vendégnek ad törölközőt.

Mivel nem rendelkezünk orvosi gyakorlattal, javasoljuk, hogy konzultáljon kezelőorvosával,
nőgyógyászával az infraszauna használatának biztonságos feltételeiről.
Erősen ajánlott, hogy konzultáljon orvosával a látogatás előtt, különösen, ha az első vagy
harmadik trimeszterben van.